Befektetési alapok
Dialóg EURO Származtatott
Tájékoztató
Jellemző adatok
Jelentések riportok
Hozamszámoló
Az Alap célja
A Dialóg Euró Származtatott Deviza Alap célja, hogy a befektetők a betéti hozamokat akár jelentős mértékben is meghaladó hozamot realizálhassanak alacsony szórás/kockázat mellett. Az Alap befektetési politikája szerint a portfolió 90 százalékát a lehető legkisebb kockázatú eszközökbe, jellemzően euróban denominált betétekbe, rövid futamidejű diszkontkincstárjegyekbe fekteti, míg a fennmaradó 10 százalék erejéig tőkeáttételes pozíciókat vesz fel a világ vezető devizapárjaira. Az Alap Magyarországon még kevésbé elterjedt, ugyanakkor a nemzetközi befektetők körében rendkívül népszerű ún. kvantitatív eljárás során hozza meg döntéseit a tőkeáttételes pozíciókat illetően. Az Alap – származtatott befektetési alap révén – mind az emelkedő, mind a csökkenő piaci folyamatokat ki tudja használni. A Tőkepiaci törvény értelmében az Alap maximális tőkeáttétele kétszeres.
Befektetési politika
Az Alap portfoliójában a fejlett, fejlődő és egyéb gazdaságok devizapárjai, valamint euróban kibocsátott diszkontkincstárjegyek, állampapírok, illetve betétek találhatók. Az Alap spekulatív jelleggel nyithat bankközi és tőzsdei devizapozíciókat. Az Alap minden, a Tőkepiaci Törvény által megengedett azonnali és származtatott pozíciót felvehet, long és short irányba is. Az alap benchmarkja 100% EURIBOR 6 hónap Index.
Lehetőségek
- Az Alap abszolút hozamelérésére törekszik
- Származtatott Alap, maximális tőkeáttétel kétszeres
- Kockázatmentes hozamot meghaladó hozam elérése a világ vezető devizapárjainak mozgását kihasználva
- Alapvetôen kvantitatív módszereken alapuló kereskedés, az emberi tényező kizárva
- Automatikus portfolió kialakítás
- Aktív portfolió-kezelés
- Az Alap várhatóan profitálni tud a jelenlegi tőkepiacot jellemző magas volatilitásból
Kockázatok
A Dialóg Euró Származtatott Deviza Befektetési Alap származtatott Alap, így a derivatív eszközök kezelése és jelenléte kiemelt fontossággal bír. A származtatott ügyletek jellegüknél fogva sokkal magasabb kockázatot hordoznak magukban, mint a tőkeáttétellel nem rendelkező befektetési formák. Ezen kockázatok ugyan befektetési technikákkal csökkenthetők, azonban teljesen meg nem szüntethetőek